Névjegy

Az ICG két évtizede jelent globálisan motivált, irányított és mérhetően pozitív változást a fitneszért rajongó és sportoló közösség életében, illetve a kerékpárosok körében.

A szobakerékpározás terén a tökéletességre törekedett, az Indoor Cycling Group (ICG®) a világ legnagyobb, szobakerékpározási felszerelések tervezésére, gyártására és programozására szakosodott vállalatává nőtte ki magát. A több mint 250 főt számláló elkötelezett európai, észak-amerikai és ázsiai alkalmazottainkkal erőinket egyesítve egy csapatot alkotunk – az ICG® csapatát.

Előzmények

Egy motorcsónak jelentette az isteni szikrát egyvalaki számára ahhoz, hogy egy németországi fitnesz start-up cégből létrehozzon egy globális innovációs vállalatot.

1994-ben Bernd Puerschel, az ICG® alapítója és vezérigazgatója, Észak-Amerikában élt és a fitnesziparban dolgozott, amikor megihlette egy, a fort lauderdale-i dokkokat éppen elhagyó motorcsónak műszaki teljesítménye. E kirándulást követően pár hónap elteltével, miután meggyőződött róla, hogy az USA-ban egyre inkább tért hódít a szobakerékpározás, Puerschel visszatért Németországba és színre lépett mint egyetlen elkötelezett szobakerékpár-gyártó. Az általa konstruált első szobakerékpár felülmúlta a piaci várakozásokat és olyan teljesítménnyel büszkélkedhetett, amelynek révén a vállalat megkezdte diadalútját, hogy Európa elsőszámú szállítójává és globális innovációs cégévé váljon. A motorcsónak neve – az általunk forgalmazott szobakerékpárokhoz hasonlóan – Thomahawk® volt. 

Időegyenes

1995-1996

Létrejött az Indoor Cycling Group (ICG) és megkezdődött a Thomahawk szobakerékpárok tömeggyártása.

1997-1998

Az ICG megnyitotta európai értékesítési csatornáit és megteremtette az Indoor Cycling Education (I.C.E.) oktatási rendszert.

1999-2000

A piacon megjelent a Tomahawk a „XXL” típus – a Tomahawk szobakerékpár 2. generációja és megszervezték az észak-amerikai forgalmazást.

2001-2002

Megkezdődött a speciális verziójú Tomahawk „Rozsdamentes acél” szobakerékpár európai bevezetése, amelyből 100000 darabbal prezentáltuk jelenlétünket a globális piacon.

2003-2004

Az ICG képviseleti irodát nyitott Nagy-Britanniában, hogy fokozza a márkaismertséget és támogassa a marketing tevékenységet; Németországban megszervezte Európa egyik legnagyobb éves szobakerékpáros eseményét, az “Evolution Ride”-ot.

2005-2006

Felvették a programba a 10000. I.C.E. oktatót. Az ICG megszerezte az első helyet a BodyLife díjátadón – ez a legjobb terméknek jár a szobakerékpár-kategóriában.

A piacon megjelent a Tomahawk szobakerékpárok 3. generációja, nevezetesen a Tomahawk "S széria" & "E széria". Az ICG megszerezte az első helyet a BodyLife díjátadón – ez a legjobb terméknek jár a szobakerékpár-kategóriában.

2007-2008

Megjelent a Myride virtuális kerékpározási rendszer, hogy felpörgesse a növekedést az új piaci szegmensekben.

Az ICG megszerezte az első helyet a BodyLife díjátadón – ez a legjobb terméknek jár a szobakerékpár-kategóriában.

2009-2010

Az ICG megtervezte és legyártotta az első LIVESTRONG® szobakerékpárt, csatlakozva a rák ellen folytatott világméretű küzdelemhez.

Az ICG megjelentette a Myride 3.0 verzióját, elindította a „Be Your Own Hero” kampányt és új eLearning platformot bocsátott rendelkezésre az I.C.E. oktatási programjához.

2011-2012

Az ICG bejelentette a Myride+, a piacon kapható első olyan előre haladó mozgást ábrázoló videóprogram megjelenését, amelyet oktató által vezetett élő foglalkozásokhoz használnak.

Az ICG a vállalat csapataként újból munkába állította I.C.E. Oktatási osztályát, továbbá kibővítette annak szolgáltatásait és a közösségek támogatását.

2012-2013

Az ICG megjelent a piacon a Tomahawk IC3 szobakerékpárral és új 150 mm-es Q tényezőjű ipari szabványt állított fel, miközben első helyet szerzett a BodyLife díjátadón – elnyerte a legjobb terméknek járó díjat a szobakerékpár kategóriában.

2014-2015

Az ICG forgalomba hozta a Tomahawk IC7 szobakerékpárt, elnyerve a világszerte elismert “Red Dot”, “Plus X” and “ISPO” formatervezési díjakat.

2016-2017

Az ICG forgalomba hozza a szobakerékpárok új díjnyertes generációját – a Tomahawk IC4, IC5, IC6 és IC7 típusokat.

Kitüntetéseink

2005

Legjobb a „Szobakerékpározás” kategóriában

2006

Legjobb a „Szobakerékpározás” kategóriában

2008

Legjobb a „Szobakerékpározás” kategóriában

2009

Legjobb a „Szobakerékpározás” kategóriában

2011

Legjobb a „Szobakerékpározás” kategóriában

2012

Legjobb a „Szobakerékpározás” kategóriában

2013

Legjobb a „Szobakerékpározás” kategóriában

2014

A Reddot díj nyertese

2014

Legjobb a „Szobakerékpározás” kategóriában

2015

A Plus X díj nyertese

2015

Az ISPO díj nyertese

2015

Legjobb a „Szobakerékpározás” kategóriában

2016

A Német Formatervezési Díj nyertese

Comments

Sorry, your browser is not supported

Internet Explorer 7 and lower are depricated browsers and no longer supported. Please click here for more information on upgrading your browser or choose from the links below.

Internet ExplorerGoogle ChromeMozilla FirefoxApple Safari